Magyar

Angol

Német

A "Biblia" címszó alatt azokat a bibliai helyeket gyűjtöttem egybe, amelyek a pécsi világörökség ókeresztény sírkamráinak ábrázolásairól szólnak. A magyar nyelvű változat a Szent István Társulat bibliafordítása, és mint ilyen, modernnek mondható. Az angol viszont a "King James" féle (XVII. századi) fordítás, így vannak benne archaizmusok, a német pedig a Luther féle (XVI. századi) fordítás, így abban pláne.

Mindazonáltal remélem, hogy megfelelő segítséget nyújtanak azoknak (pl. idegenvezetőknek), akik hivatásuk szerint foglalkoznak a sírkamrákkal, de azoknak is, akik "csupán" érdeklődésből foglalkoznak vele.

Kereszténység Pannoniában

 

Krisztogram

 

Mauzóleum

A bibliai részek mellett szerepel a honlapon néhány, a témát részletesebben megvilágító cikk is. Az első, Visy Zsolt a "Kereszténység Pannoniában" című írása a Paskai László bíboros 80. születésnapjára kiadott ünnepi kötetben jelent meg (ez úton is köszönöm dr. Visy Zsolt professzornak, hogy a cikk ezen honlapon való közzétételéhez hozzájárult).

A második, a "Krisztogram" arról a bronz krisztogramról szól, melyet Kárpáti Gábor régész az I. sz (Péter-Pál) sírkamra 2000. évi ásatásakor talált, és amelyet először a "Kereszténység és Államiság Baranyában" című, millenniumi kötetben publikált (ez úton is köszönöm kitüntető bizalmát és engedélyét a lelet további publikálásához!). Ez a cikk a Pécsi Szemle 2002. „nyár”-i számában, "A világörökségi krisztogram kapcsán" címmel jelent meg.

A harmadik írás, a "Mauzóleum", előadásként, "Az antik és keresztény elemek szimbiózisa a pécsi ókeresztény temető ábrázolásain" címmel elhangzott a dr. Visy Zsolt professzor által szervezett, 15 éves a régészképzés Pécsett című konferencián, 2002-ben. Kiadására a Pécsi Szemle 2004. „ősz”-i számában, a közeljövőebn kerül sor

Világörökség

Mauzóleum

Végezetül (letölthető változatban) csatolom a székesegyházban, PowerPoint programban "elhangzott" előadásaimat is - letölthető formában (elég nagy fájlok, úgyhogy - különösen lassú internetkapcsolat esetén - türelem is kell hozzá). A "diavetítés" során, a szóköz billentyű lenyomásával, az előadás automatikusan lejátszható.

Peregrinus Legvégezetül pedig idelinkelem a "Peregrinus" című honlapot, melyet a pécsi Janus Pannonius Múzeum, valamint öt másik, kiemelkedő, európai római kori helyszín régészei és egyéb szakemberei készítettek (a PannonRama Kft nem csekély hozzáértése és szakértelme segítségével).

Amennyiben pedig valakinek kérdése vagy üzenete van, szívesen veszem az leveleiket a mellékelt címen!